Egó, érzelmek

Évezredeken át az emberiség egyre nagyobb mértékben vált az elme megszállottjává, nem ismerve fel a megszálló entitás „nem-én-ségét”.

Az elmével történt teljes azonosulás eredményeként megszületett az én téves tudata: az ego.

Az ego sűrűsége attól függ, hogy te – tudat – milyen mértékben azonosultál elméddel, a gondolkodásoddal. A gondolkodás csupán parányi aspektusa a tudat teljességének, a valódi lényed teljességének.

Ha a bolygónkon a férfi és női energiák egyensúlyát nem borították volna fel igen durván, akkor az ego növekedése jelentős mértékben korlátozódott volna. Nem üzentünk volna már a háborút a természetnek, és nem idegenedtünk volna el ily totálisan a Léttől. (…)

Ha egy hölgy valamilyen apró jelét adta annak, hogy szereti az állatokat; ha egyedül sétált a réten vagy az erdőben; ha gyógynövényeket szedett; az már elegendő ok volt ahhoz, hogy boszorkánynak kiáltsák ki, majd megkínozzák, és máglyán elégessék.

A szent feminint (nőit) démoninak nyilvánították.

Létezik az ego egy másik dimenziója is: az érzelem.

Az érzelem a testnek az elmére adott reakciója.

Az ösztönös reakció és az érzelem közötti alapvető különbség a következő:

Az ösztönös reakció a test közvetlen válasza valamilyen külső helyzetre.

Az érzelem viszont a test reakciója egy gondolatra.

Bár a test rendkívül értelmes, mégsem tud különbséget tenni a valós helyzet és egy gondolat között.

Minden gondolatra úgy reagál, mintha az valóság lenne.

Az ego nem csupán a megfigyeletlen elme – a fejedben szóló hang, amely úgy tesz, mintha te lennél – hanem a megfigyeletlen érzelmek is, amelyek a test reakciói arra, amit a fejedben lévő hang mond.

Az ego hangja folyamatosan megszakítja a test természetes jóléti állapotát.

Minden emberi testre hatalmas feszültség és nyomás nehezedik, és nem azért, mert valami külső tényező fenyegetné. Az belülről, az elméből érkezik. A test nem tud mást tenni, mint hogy a hozzá kötődő egót alkotó valamennyi diszfunkcionális gondolatra reagál. Ily módon a szakadatlan és kényszeres gondolkozást negatív érzelmek sokasága kíséri.

Olyan emóció, ami mérgező a test számára, s felborítja a test egyensúlyi állapotát és harmonikus működését. Félelem, szorongás, harag, neheztelés, szomorúság, gyűlölet vagy intenzív ellenszenv, féltékenység és irigység. Ezek mind megszakítják a testben zajló energiaáramlását, befolyásolják a szív és az immunrendszer működését, az emésztést, a hormontermelést, stb.

A testre káros érzelmek azokat az embereket is megfertőzi, akikkel kapcsolatba kerülsz, és – közvetett módon, láncreakció révén – számtalan más, olyan embert is, akikkel sohasem találkoztál.

A fájdalomtest a legtöbb emberben benne élő, félig önrendelkező energiaforma; érzelmekből álló entitás. A fájdalomtest esetében a szokásos menetrend (a gondolat érzelmet teremt) megfordul, legalábbis kezdetben. A fájdalomtestből származó érzelem gyorsan megszerzi a gondolkodásod feletti uralmat, és amint a fájdalomtest vette át elméd irányítását, gondolkodásod negatívvá válik.

A fejedben szóló hang szomorú, szorongó vagy mérges történeteket fog mesélni: rólad, az életedről, más emberekről, a múltról, a jövőről vagy elképzelt eseményről. A hang hibáztatni, vádolni, panaszkodni, képzelődni fog. Te pedig teljesen azonosulsz azzal, amit a hang mond, valamennyi eltorzított gondolatát elhiszed.

A fájdalomtest egy lelki parazita.

A szabadság és boldogság kezdete a figyelem. Figyeljük meg gondolatainkat és azt követő érzelmeinket. Rájövünk, hogy boldogtalan történet nélkül képtelenség boldogtalannak lenni. Az érzelem önmagában még nem boldogtalanság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük